RSS

Bal lábam…

06 jún

A hét végén Sharna Fabiano kurzus volt. Szombaton és vasárnap is 6 órányi tangó. Ehhez még hozzáadódtak a milongák: péntek, szombat, vasárnap este is.

Sajnos, a szombat esti hosszú menet (reggel 11-től éjjel 1-ig) után egy korábbi sérülésem kiújult. Az egyik bal külső bokaínszalagom inhüvelye begyulladt (volt régen egy szakadásom), ezért vasárnap már csak nézőként vettem részt az órákon.

A kurzus több szempontból is érdekes volt.

A tény, hogy egy nő egyedül is tud tangót tanítani és egy másik nővel táncolni alapvetően újként hatott. (Glotz) Marcsi rengeteget táncolt Sharnával, de a második napon ő saját maga is átvette a vezető oldalt partnerem (Lakos) Anikó mellett (én le voltam robbanva ugye). Úgy tűnt nagyon jól tudtak együtt táncolni.

A női nézőpont a tanítás módszereiben, de a tánchoz való hozzáállásban is megjelent. Itthon mindenki ahhoz szokott, hogy a dominánsabb – hímnemű – tanárok általában elég analitikus, részletekbe menő magyarázatokat adnak, tanítás közben is elég keményen irányítanak, ráadásul egy pasi mindig jobban hajlamos az abszolút kinyilatkoztatásokra (ezt így kell, az úgy nem jó). Sharna ezzel szemben sok helyütt nem analizálta végletekig amit csinált: elég egyszerű megközelítéssel bemutatta, hogy mi az ami szükséges ahhoz, hogy végre lehessen megfelelően hajtani és a többit a nebulóra bízta. Nem voltak flancos, összetett, bonyolult figurák, ezoterikus technikai megoldások. Volt viszont más: az egyszerű felfogás a tangó alapmozdulataira, improvizációra és a vezetés/követés technikájára.

Az órák nem voltak túl nehezek, a középhaladó szint alatt tényleg ezt a szintet értette (1-3 év gyakorlat). Ez meglepett egy pár középhaladót (nagyobb kihívást vártak) és pár kezdőt (akik hozzászoktak, hogy ha nem megy, akkor kapnak külön segítséget). Ellenben amit sokan nem láttak, hogy mindenki fejlődött tőle (legalábbis az óra végére mindenkinél látható volt a pozitív változás). Persze, ha valakinek az kell, hogy küzdjön és csak akkor érzi jól magát…a tangó nem bonyolult tánc, csak ha azzá teszzük. (Jorge után szabadon)

Voltak akiknek nem tetszett egy pár dolog: kevés gyakorlóidő és a személyes tanári felügyelet hiánya volt a két dolog amit többször visszahallottam. Ez sajnos a hazai órák jellegéből adódik: nincs practica és az emberek a heti egy óra alatt akarnak tanulni és gyakorolni is. Ez általában nem így van beosztva. Más helyeken az órán a tanár csak tanít, de a tanultakat kigyakorolni majd máshol és máskor lehet. Puszta szabad gyakorlásért drága 3600Ft egy órára. Sharna nem járt körbe és segített mindenkinek személyesen. Ez is inkább a practicákra jellemző dolog, de szerintem ha mindenki a szintjének megfelelő kurzusra jött, akkor nem is volt erre szükség. Apró egymásra épülő lépésekben haladtunk előre, a magyarázat tiszta volt, kérdezni lehetett.

A kurzus alkalmából szombat este szerveztünk egy milongát, ami elég jól sikerült. A Fenomén Stúdióban (a pénteki milonga helyszíne) mintegy 50-en gyűltünk össze, Radnai Tomi, Stefan, Kovács Kriszta és Sharna egymásnak adogatták a DJ pultot, így a zene is nagyon változatos volt. Az est folyamán Sharna kétszer is bemutatózott, először Stefanics Péterrel táncolt, majd ‘férfi’ szerepben Glotz Marcsival is (elég parádés volt, nagy tapsot kaptak).

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2005. június 6. hétfő hüvelyk Közösség, Sztár, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s