RSS

Argentin tangó vagy “klasszikus” tangó?

07 Júl

avagy a tangó sokszínűségéről…

Érdeklődők, ismerősök, de tanítványok is sokszor megkérdezik: mi a különbség az argentin tangó és a “klasszikus” tangó között. Erre persze mindig felmordulok, hogy a “klasszikus” tangó még véletlenül sem klasszikus sőt, kifejezetten modern (a báli táncok – amelyet német nyelvi befolyásra “standard” táncoknak hívunk – brit elnevezése “modern táncok”: ide tartozik a tangó is a keringők és a foxtrottok mellett).

A tangó már az 1900-as évek elején átkerült Európába. Alkalmasint az első (lakk)lemezre rögzített tangó felvételek is Európában készültek, európai zenekarokkal (többnyire rézfúvósokkal!). A tánc azonban csak a 1910-es évek elején kezdett el futótűzszerűen terjedni (bár vannak feljegyzések arról, hogy korábban is mutattak már be tangót az öreg kontinensen).

Természetesen a kényes európai úri közönség átformálta egy kissé a táncot, de ez még nem egyenlő a mai, standard táncversenyeken is táncolt tangóval. Ez a szelidített forma került vissza Argentínába és ebből (vagy legalábbis ennek befolyására) alakult ki a tango de salón stílus. Viszont a fejlődés – már csak a földrajzi és kulturális elkülönülés miatt is – itt kettévált. Európában a 1920-as években versenyszám lett a tangó, majd szép lassan a versenyzés mellékhatásaként egyre inkább az előadás, a közönség szórakoztatása (és a bírók elkápráztatása) lett a szempont. Ehhez adódik hozzá az Európában annyira jellemző egyszerűsítő, egységesítő hozzáállás a táncokhoz. A versenytáncok jellegzetessége, hogy jól rendszerezettek, viszonylag kevés technikai elemből állnak, sok “előregyártott” kombinációval és a versenyen a táncosok jellemzően koreográfiát táncolnak. Az 1940-es évek végére a tánc szép lassan átvette az angol táncokra jellemző tartást, beépültek a kontinentális tangóra jellemző fejkapások és szép lassan szinte minden felismerhető kapcsolatát elvesztette az eredeti műfajjal. A zene is a tánccal együtt változott a korai argentin tangós hangulatú számoktól, az eltúlzott drámaisággal előadott mars-zene szerű dobpergéssel kísért modern tangóig.

Eközben a dél-amerikai kontinensen sem állt meg a tangó változása. A korai tangó zene vidám, sokszor vicces, köznapi, olykor egyenesen vulgáris témákat dolgozott fel. A tánccal együtt csak Buenos Aires és Montevideo (UY) külvárosában, a legalacsonyabb társadalmi rétegek között volt megtalálható. Ekkor még Argentina, sőt a Plata-folyó torkolatánál álló két város lakosságának jó része is, ha már hallott is a tangóról, akkor is lenézte és többnyire fogalma sem volt hogyan néz ki. A századforduló környékére azonban szép lassan bekúszott a város közepe felé a műfaj, egyre többen hallottak már tangó zenét és ezzel egyidőben egyre magasabb színvonalú, kidolgozottabb lett a zene és a tánc is. A nagy ugrás az 1910-es években következett be az európai tangó láz hatására. Ekkorra az argentin (inkább BsA-i) arisztokrácia is felhatalmazva érezte magát, hogy táncolja a tangó Európa által megszelidített változatát. Persze, még ekkor sem adoptálta Argentína egésze a tangót. Ez csak később az 1920-as években,Carlos Gardel sikerei és népszerűsége nyomán következett be. Az ő nevéhez fűződik a tango canción (tangó dal) műfaj kialakítása és az általa énekelt Mi Noche Triste c. dal sikere után (1917) kapta a tangó a melankólikus, drámai karakterét is. Innen a haladás töretlen, az 1920-as években egyre többször fordulnak elő (a külvárosban “felnőtt”) tangó együttesek az úri szalonokban, majd az 1930-as évekre a tangót már egész Argentína sajátjának érzi. Ekkor kezdődik el a tangó aranykorának nevezett időszak, amikor Argentínában boldog-boldogtalan tangót táncol, társadalmi hovatartozástól, vagyoni helyzettől és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül. A tánc is folyamatosan változik ez alatt az idő alatt. A korai tangó a canyenguére hasonlíthatott, míg az 1920-as évekre kialakult a “sima” tangó, a tango liso, amelyet egyenes háttal, egyszerű figurákkal (szinte már foxtrottosan) táncoltak, anélkül, hogy lábat elemelnék a talaj szintjéről (főleg az úri szalonokra jellemző) és persze azonnal keveredik is a már létező külvárosi (tango orillero) stílussal. Amit ma tango de salónnak hívunk az többnyire a 1930-40-es években a belvárosi milongákban táncolt stílus, míg a tango milonguero/tango apilado/club tango nevekre hallgató stílusok az 1950-es évek stílusát írják le. Atango fantasía és tango escenario színpadi műfajok. Az előadott tangó már a század elején is létezett, de ezeket a fellépéseket soha nem koreografálták előre. A koreografált tangó az 1950-es években jelenik meg (Juan Carlos Copes nevéhez fűződik).

Az 1980-as években újraéledő tangóélet produkálta a következő nagy ugrást: a tango nuevo-t. Alapvetően nem is szándékoztak új stílust alkotni, csak új felfogást, persze ez nem sikerült. Az új technikával, a mai táncosok kialakították a saját stílusukat, amely inkább a mai ember világnézetét tükrözi.

A tangó zene megújítását már Astor Piazzolla megkezdte (nem újításnak szánta, hanem teljesen különálló dolognak, de sikere miatt a hagyományosabb felfogású tangó zenébe is átszivárogtak a megoldásai), majd egyre több olyan kísérlet látott napvilágot, amely a tangó hagyományok és a modern zene keveredésével kísérletezik. Mára egyre több úgynevezett neotango együttes működik, amely a modern, elektronikus zenét és a tangó érzést (és hangszereket) házasította össze.

Fontos megemlíteni, hogy az argentin tangó stílusok között nehéz eligazodni, ugyanis egyik elnevezés mögött sincs konkrét definíció, ugyanúgy, ahogy nincs egyértelmű hozzávetőleges tartalom sem: a történelem során ugyanis az egyes elnevezések más-más tartalmat fedtek – ráadásul átfedésekkel. Alább felsorolom a használt terminusok általam ismert értelmezéseit:

canyengue: Gyorsabb 2/4-es tempóra, a korai 1900-as évekre emlékeztető stílus, jellegzetes rogyasztott, közeli tartással, érdekes lábtechnikával. Erősen elüt a többi tangó stílustól.

tango liso: Régen az egyszerűsített, elegáns tangót hívták így, amelyet csak sétalépésekkel táncoltak, lábemeléses figurák nélkül. Manapság is az egyszerű figurákkal táncolt tangót hívják így. A későbbi tangóstílusokra erős hatást gyakorolt ez a forma.

tango orillero: A külvárosi, alacsonyabb társadalmi rétegek által táncolt (ezért vulgárisabb) tangó elnevezése a múlt század első évtizedeiből. Később a díszes, figurákkal tarkított tangó elnevezése.

tango apilado: A lóversenyzésből ismert kifejezésből eredő elnevezés. Arra utal, amikor a zsoké a ló nyakát szinte átfogva előre hajol. A szoros tartással, viszonylag egyszerű figurákkal és erős előredőléssel (illetve annak illúziójával) táncolt tangó elnevezése. Erősen ritmikus zenékre táncolják (D’ArienzoBiagi). Az 1950-es években volt jellemző stílus (válaszként a rengeteg táncosra és az ebből adódóan szűkös helyre a milongákon). Általában amennyire lehet párhuzamosan (mellcsont a mellcsonthoz) táncolják.

tango milonguero: Az elnevezés Susanna Miller nevéhez kapcsolódik és egyszerű marketing fogás. Eredetileg a tango apilado Miller által táncolt formáját fedte, de ma szinte minden közeli tartású tangóra használják.

tango de salón: Elég sokféle formára használják. Manapság főleg az 1930-40-es évek tangó stílusát írják le vele, de csaknem minden olyan tangó, amely közeli és távoli tartást egyaránt használ, de a táncosok nem dőlnek erősen egymásra (saját külön tengelyükön állnak), valamint a felsőtest és a csipő külön mozog (pl.ocho-nál), valamint a tartás kissé V alakú, belefér a definícióba. Lassabb nyugodtabb forma, amit főleg DiSarli jellegű zenére táncoltak. A gyorsabb pattogósabb zenére csak a hangsúlyos ütemre léptek.

club tango: Sokszor a tango apilado szinonimájaként használják. Másik értelmezése: a tango de salón ritmikusabb változata.

tango fantasía: Általában a színpadra szánt, balettből és más táncokból átvett figurákkal, emelésekkel tarkított tango de salón, amely mostanában a tango nuevo-ból is táplálkozik.

tango escenarioTango fantasía vagy színpadi előadásra szánt, többnyire történettel, előjátékkal dúsított más stílus.

tango nuevo: Leginkább egy pedagógiai megközelítés a tangó oktatására, de követői egyéni stílusok sokféleségét alakították ki ezzel a módszerrel, így önálló stílusként is nyilvántartják.

Reklámok
 
1 hozzászólás

Szerző: be 2005. július 7. csütörtök hüvelyk Érdekesség, Kezdőknek, Zene

 

Címkék: , , , , , , , , , ,

One response to “Argentin tangó vagy “klasszikus” tangó?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s