RSS

Cosmotango 2005 videó

17 aug

Tegnap éjjel átfutottam az CITA (Congreso Internacional de Tango Argentino – BsAs) fesztivál DVD-jét. A fesztivál már hagyománynak számít és a meghívott sztártanárok fellépései, kurzusai pedig jól mutatják az aktuális trendeket a műfajban.

A dupla oldalas DVD-n, mintegy négy és fél órányi tömény táncbemutató található, nagyrészt a tangós világ legjobbjaival. Idén volt először, hogy nem vagyok száz százalékban megelégedve a tartalommal. Technikai minőség kifogástalan, de az előadások egy része – a legnagyobbaktól is – olykor középszerűek, vagy egyszerűen csak elcsépeltek voltak (régi koreográfia).

Érdekes módon a láthatóan improvizációra épülő bemutatók – egyre erősödő trend – voltak a legélvezetesebbek. A színpadi koreográfiák – bár továbbra is tartalmaztak újszerű elemeket, megoldásokat – nem voltak annyira meggyőzőek.

Fabian Salas több előadása kifejezetten furcsa: izzadtságszagú – úgy tűnik, mintha az öregedő tangó mester fiatalítani próbálná magát a stílusával, de nem áll jól neki és látszólag nem is bírja szuflával. Több Salas és Chicho tanítvány is fellép – a hasonlóság látványos -, de csak mestereik árnyékának tűnnek.

Sebastian Arce és Mariana Montes stílusa szinte évről évre változik. Pár éve még a szinte Tango Pasiónba illő kemény színpadi tangó volt rájuk a jellemző, most egyre inkább a nuevo felé tolódnak. Egy imprójuk a felvételen kifejezetten Chichós, mitöbb még a frizura, a ruha és a zeneválasztás is – ebben az esetben színvonalas utánzatról van szó, de furcsálom, hiszen Sebastian és Mariana tavalyi stílusa kifejezetten eredeti volt. Én kedvelem Chichót, de azért ez lehet, hogy túlzás. A Chicho-fétis amúgy megjelenik Salas táncában is (nála viszont kifejezetten zavaró).

Természetesen most is van jó pár parédás előadás – érdekes, hogy jórészt olyanoktól, akik eddig a második vonalban voltak (pl. Damian Essel – Nancy Louzan, vagy Adrián Veredice – Alejandra Hobert). A Forever Tango színpadi táncosai, Claudio Gonzalez és Melina Brufman a tavalyihoz hasonlóan élvezetes előadásokkal kényeztetnek, a Fazio testvérek régi és új koreográfiái továbbra is szórakoztatóak. Az olyan gyakorlott milonguerók előadását, mint Julio Balmaceda vagy Orlando Paiva Jr. mindig szívesen nézem, de van két tánc (impró!) amelyben Milena Plebs partnerei Balmaceda, illetve Chicho. Érdekes látni, hogy milyen az amikor az amúgy elég feltűnő Chicho ‘nem jut szóhoz’ tánc közben. 🙂 Sergio Natariótól és Alajandra Arruétől ezúttal improvizációt is látunk – nem is akármilyet, és színpadra került néhány tangó témájú, de kifejezetten kortárs felfogású előadás is (többek között egy táncpatomim egy orosz hölgy előadásában, ami zseniális).

Végezetül még talán megemlíteném azt a Chicho számot, ami tényleg ‘méltó’ hozzá ezen a DVD-n: egy élő, szóló bandoneon improvizációra improvizál. Itt látszik igazán, hogy mennyire más, amikor rutinból táncol valamit és milyen amikor ‘alkotó’ hangulatában van.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2005. augusztus 17. szerda hüvelyk Érdekesség, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s