RSS

Pár-baj

29 máj

Korábban már írtam a hivatásos táncos párok zűreiről.

13 éves táncos pályafutásom alatt csak egyetlen olyan párom, volt akivel nem keveredett volna össze valamilyen szinten a magánélet és a tánc (vele is talán csak azért nem, mert az első táncpartnerem volt – ő 13, én meg 18, ráadásul én akkor halálosan szerelmes voltam valaki másba). A gondot mindig az jelenti, hogy ha asszimetrikusak (vagy azzá válnak) az érzelmek, akkor hova tovább?

Sokan szétválnak, mert elég nehéz úgy kifelé harmóniát sugározni, de akárcsak simán békében együtt dolgozni, hogy a páron belül feszültség, féltékenykedés, vagy simán csak keserűség van. Én a dolgot már mindkét oldalról megtapasztaltam és kívülről is elég sok ilyet láttam. Az egyszer biztos, hogy hosszútávon nem tartható a dolog – vagy az érzelmeknek kell változniuk, vagy a táncpartnernek. Na persze ebből is azért van több leosztás (ki változtat, ki változik).

A legszomorúbb az egészben, hogy egy addig esetleg szépen felépített, vagy egyenesen ígéretes közös táncos karrier megy a lefolyóba, ráadásul – itt főleg a kívülről megfigyelt ilyen esetekre építek – nem kevésszer csak a különböző személyiségfejlődési szakaszok okozzák a problémákat. Néha meg simán csak nem tudnak bánni egymással a táncosok, egy házasság működőképesen tartásához is sok kitartás és tapasztalat kell, de egy táncpartneri kapcsolathoz még annál is több: a házasok nem nagyon szoktak egymással dolgozni, úgy hogy egymás kvázi-munkáltatói, beosztottai és cégtulajdonosai egyszerre – a napi szintű sokórás, testközeli és nehezen racionalizálható kapcsolatot nem is említve… És ha persze mindez egyszerre… Talán ezért is van az, hogy azok a párok akik már régen egymással táncolnak, azok szinte kivétel nélkül az életben is egymás párjai (persze mindegyikük már sok táncpartnert fogyasztott korábban). Az is érdekes, hogy a nőkben később alakul ki az az igény, hogy párjukkal táncoljanak (legtöbbször így: a szeretett pasival táncolni), míg a férfiak sokszor már eleve csak akkor tartják meg a táncpartnert hosszabb távon, ha az ‘amúgy’ is megfelelne…

Már csak azt tudnám ki a fene találta ki, hogy pasik meg nők együtt táncikáljanak l’art pour l’art? Azoknak akik azt gondolják (szeretnék azt hinni), hogy – hosszabb távon – működik így: töröl, töröl, töröl…

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2006. május 29. hétfő hüvelyk Vélemény

 

Címkék: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s