RSS

Tangó-darwinizmus #2: kutyából nem lesz asado

26 ápr
Tangó-darwinizmus #2: kutyából nem lesz asado

Az előző részben már megállapítottuk, hogy ki kicsoda, most már csak áron vitatkozunk – mondaná a vicc. Miért is számítasz arra, hogy majd pont abban pár órában, amikor épp szükséged lenne rá, majd jól kibújik belőled az érzelmi ösztönlény, a nőstény- vagy férfiállat?

Ebben a kultúrában egy nő akkor sikeres, ha abban jó, amiben a férfiak. A munkahely koedukált, a nemi életed (általában) hazaviszed, mindenki semlegesként (próbálja) kezelni a másikat. A férfiakat pedig a munkahelyi zaklatás vádja érheti, ha nőként kezelnek egy nőt (és ezzel magukat férfiként). De tényleg: a munkahelyeden viselkednél úgy egy nővel/pasival, mint egy bulin?

Mivel minden lehetséges helyen a status quo, a semleges terep a divat, így adja magát, hogy a nők és a férfiak is várják a proverbiális sült galambot és arra hagyatkoznak, hogy társadalmi szabályok majd kezelik a problémájukat. Egy gyors kitérő: mi is az a társadalmi szabály? A pasinak úgy illik, hogy felkéri a hölgyet táncolni udvariasan, a hölgynek udvariasan el kell fogadnia, vagy udvariasan kifogást kell találnia. Mert ha nem akkor felborul a világ rendje? Igen! Ha egy nő nemet akarna mondani, vagy egy nő fel akar kérni, akkor hirtelen ingoványos terepen járunk: a férfi kiakad, hogy a nő miért nem az ismert sztereotípia szerint jár el, a nő kiakad, hogy nincs szabadsága dönteni (pedig egyenrangú, vagy mi…). A már említett cabeceo erre kétségtelenül megoldás, de csak mint eszköz, amit használni is kell tudni és főleg: kell, hogy legyen mire használni.

A táncosok rengeteget vitatkoznak technikalitásokról. Stílusról, technikai megoldásokról, elemekről, a felkérés eszközeiről, a zeneiségről, de vicces módon nem ezek azok a dolgok, amitől jól érzik magukat, nem ettől lesz olyan a táncélmény, hogy az ember visszavágyik a következő milongára. Az előző részben az izgalmas témákat, már szétboncoltam: mitakaranő-mitakaraférfi-mireisjóacabeceo. A következtetés már bizonyára sokakban körvonalazódott is: intimitás, kapcsolat, a közvetlenség is kell egy páros táncban a táncélményhez, ami frankó, de…

Mitől is lesz tényleg olyan a táncod?

Itt az első fontos dolog: ahogyan fentebb említettem, arra lettél kondicionálva, hogy ne legyen olyan a táncod, sőt semmi se legyen semmilyen, ha nem akarod! Kontroll non-plusz ultra, a modern, urbánus, civilizált ember védjegye… vagy nem az… A modern idők populáris kultúrája a civilizáltság mértékével fordított arányosságban primitivizálódott el, nyúlt vissza az elemi ösztönök irányába. A tangó is egy ilyen visszanyúlás eredménye, csak időközben még jobban civilizálódtunk, így mára a bedrogozva, piálva vergődés egyenletes, repetitív 2/4-re a dizsiben az új ‘legalja’, ahogyan anno a tangó is az volt. A szórakozás formája reakció az emberek szórakozási igényére, az igényt a szórakozáson kívüli élet generálja, így ördögi körbe kerültünk… vagy mégsem? Elvégre is nem kell elsüppedni a extasy és a trance mocsarában a lazításért, elég ha a tangót nem tekintjük egy újabb civilizációs megmérettetésnek…

A kezdők nagy része munkából jön tangótanfolyamra és sokszor munkának is fogja fel a tanulást, ha nem előbb, akkor utóbb. Kétségtelen: a modern ember számára a tanulás minden formája a munka világába történő belépésre készít elő (egy időben Kalifornia Állam egy oktatáspolitikai anyaga úgy fogalmazta meg, hogy a főiskola az óvodában kezdődik). Talán ezért is fél a legtöbb kezdő attól, hogy milongára menjen: az a vizsga… Aki már táncol, annak a legjobb módszer, ha elkezdi azt keresni, miért is kezdett el táncolni? Mi az amitől jól érzi magát? Attól, hogy újabb figurákat tanulhat meg? Nem valószínű. Attól, hogy ezeket előadhatja? Már van is egy színpadi táncosunk! Meredek? Te választottad… Ha pedig mégsem a fellépés a célod, akkor mi? Ha megtaláltad mi az, miként teszed olyanná a táncod?

A fenti kérdés költőinek tűnik, de valaki például meditációként fogja fel a táncát, tehát a válasz nem annyira egyértelmű. A milonga azonban egyetlen típusú felhasználásra alkalmas csak: a társasági életre. Férfiakkal, nőkkel, pletykákkal, botrányokkal, helyi menő csávókkal és csajokkal, bulvárral, politikával, szerelemmel és annak illúziójával, családokkal és szégyenlős szinglikkel. Ez sokfélének tűnik. De ha lebontod, a végére csak férfiak és nők viszonya, férfiak és más férfiak, illetve nők és más nők ellentéte és barátságai (rossz esetben azok hiánya) maradnak. A parketten ebből csak a legelső érdekes, így visszajutottunk oda ahonnan indultunk: férfiak és nők kapcsolata – most már elemi mivoltukban, lefejtve róluk a civilizációs mázat, a mellébeszélést, a kifogásokat és a szégyenlősséget.

A tánc a kettőjük közötti bizsergésen múlik. Ha elveszik az egyiknél, kikapcsol a másiknál is. Ha mind a ketten arra koncentrálunk, hogy a bizsergés megmaradjon, nem pedig arra, hogy az az ocho most miben végződik, akkor nem lehet elrontani a dolgot, sőt a pozitív spirál mindkettőtöket mégjobban abba az irányba húz, hogy egyre izgalmasabb legyen a tánc. A nő másképpen éri el ezt a bizsergést a férfinál, mint fordítva, de a cél azonos. Itt jönnének azok a megjegyzések, hogy de kell hozzá bizonyos technikai képzettség, hogy a bizsergésre lehessen koncentrálni. Nos. Nem feltétlenül.

Mit csinálunk rosszul?

Egy technikai civilizációban a technika, a tudás mindig fontosabbnak tűnik, mint a tapasztalat és az odafigyelés. Mert az ember esendő, a technika és az elmélet abszolút. Ami a táncot tanulók elfelejtenek: itt csak és kizárólag emberekről van szó, minden ami történik az embereken belül történik (a tested minden sejtje benned van, lábadé is…). Ahhoz, hogy jól érezd magad, nem szükséges tudnod semmit, amit egy újszülött nem tud. A tangó alibi arra, hogy a másikkal együtt, felnőtt fejjel jól érezd magad. Elvégre is az kicsit több problémát vetne fel, ha csak megkérnél valakit, hogy odabújhass csak úgy hozzá 3 percre.

Álljon itt egy videó, ami sokakat inspirált arra, hogy tangózzanak – pedig egyetlen tangólépés sincs benne…

(Al Pacino, vak nyugalmazott tisztet játszik az Egy asszony illata c. filmben)

Az elcsépelt sztereotípia nem csak jó duma, hogy a tangó séta ölelésben. Amikor spontán elkezdesz figurázni l’art pour l’art az sokszor ugyanúgy veszi ki magát, mint amikor kényszeredetten viccet mesélsz randin, mert szórakoztatni akarod a másikat, vagy csillogtatni akarod a jófejséged. Persze lehet, hogy jó viccmesélő vagy, esetleg a másik tényleg vicchallgatós hangulatában van, de ha nem, akkor ne erőltesd…sokszor elég az, hogy jól érzed magad a másikkal, figyelsz rá és nem nehezíted meg a másik dolgát, hogy jól érezze magát és figyeljen rád. Felmerül a kérdés: ha mindketten csak tejbetök módon vigyorgunk és a másikra várunk mikor történik valami?

Tenni, vagy nem tenni…

A volcada ott van elásva, hogy nincs tökéletes követés, vagy vezetés. Ha úgy tetszik, a megfigyelés megváltoztatja a megfigyeltet és persze mindig csak kábé tudod mi is lesz ténylegesen a folytatás. Kvantumfizika több nem lesz, de a lényeg csak annyi: nem kell többet beletenni, mint amennyit szinte teljesen véletlenül beleteszel, vagy amit azért teszel bele szándékosan, mert érzed a másik figyelmét (ha férfi vagy, ha nő)…

Akció és reakció

Ezek soha sincsenek egyidőben. Elméleti és fizikai képtelenség, hogy két egymástól független dolog amely egymásra hat, egy időben változzon. Vagyis a vezető (legyen a férfi), a vezetésre vonatkozó információt átadja (akció) és figyel a követő (legyen a nő) reakciójára. Ergo: a férfi az információátadás után figyel és a nő az aktív, de egyben fordítva is, hiszen a férfi az információátadással vezet és a nő figyel erre. Az én felfogásomban a kettő egyidejű és folyamatos, bár az intenzitása változik (vagyis a vezetés és követés is  folyamatos, de folyamatosan hullámzik, hogy az egyik vagy a másik szerep az erősebb éppen). Persze ez az én személyes elképzelésem, mindenki csinálja úgy ahogyan jól esik. Mi a különbség a férfi és nő feladata között? Az, hogy a változtatás joga általában a férfié – a konvenció szerint. Trükkös lányok azonban tucatnyi különböző módon tudják befolyásolni a férfiakat, anélkül, hogy átvennék a szerepüket.

A verdikt: a tangó felett az ég…

Így a végére úgy érzem, mintha már mindenki ismerné azt amiről írok. Olyan magától értetődőnek tűnik. Elvégre is mindenki beszél róla, hogy milyen a tangó, az érzések, az érintés, a kapcsolat és társai. Csak mondani más mint csinálni. A probléma minden bizonnyal a technokrata hozzáállásunkban rejtőzik, amitől az ‘érzéki’ szó mögött mindent értünk csak érzékiséget nem, inkább olyan teátrális álmodozással töltve ki a fogalmat, mint például ez a maratoni, high budget bugyireklám:

A tangó egy emergens tánc: nincs előzetes terv, nincs kész koreográfia, nincs kötött ritmus, vagy kötött zene, nincsenek kötött párok, vagy kötött kapcsolatok, de kötött érzések se, hiszen egyik zenére, ilyen vagy olyan személyiségű partnerrel más lesz a tánc, mint egy másikkal. A tánc néhány egyszerű alapelemből saját magát építi fel és lesz elképesztően bonyolult. Egy nyamvadt DNS is miből áll? Némi cukorból és négy bázisból, aztán nézzétek csak meg a Monica Beluccit…

Az argentin tangót a társastáncok királyának tartják, talán pontosan azért, mert megköveteli ezt a fokú egymásrafigyelést és társasági szinten a párok között, a milongán, de a felkérés folyamán (cabeceo) is ugyanerre épít: az erős visszacsatolásra, mindezt persze nem-verbálisan.

A tangó semmi más, mint kapcsolat, visszacsatolás, szinkron. Pont. A zene adja az időzítést a szinkronhoz, a közös célt: mindketten azt hallgatjuk és kettőnktől független külső támpontot ad arra, hogy mikor történhet valami. A vezetés és a követés technikailag szükségszerűség és a nemi felosztás pedig csak konvenció: ha a kezdeményezés időzítését kiemeljük a képletből, akkor kivitelezésben ugyanaz történik férfinél és nőnél, így ezzel nem is érdemes foglalkozni, a lényeg, hogy a másik fél mikor és mennyit kész fogadni, nemi szereptől függetlenül. A lépéseket lehet és talán érdemes is tanulni, de a kombinációk tanulása csak a lehetőségek megtapasztalása: milyen helyzetből, hogyan lehet eljutni másik helyzetbe anélkül, hogy a korábban felsoroltak sérülnének – ez az egyetlen cél. Ha ennél többet is bele tudsz tenni, akkor csak arra figyelj, hogy ne ezek kárára tedd. A navigáció is csak illúzió: mivel nem akarunk sehová sem konkrétan eljutni, csak tovább akarunk mozogni, ebből adja magát, hogy oda megyünk ahová lehet mozogni, vagyis oda lépünk ahol tudjuk (látjuk), hogy lesz hely ameddigre odaérünk, amit megkönnyít a táncirány konvenciója is. A tangó a világ legegyszerűbb tánca: egy bekezdésben le lehet írni mindent róla… 😛


Kutyából nem lesz asado

Visszatérve az eredeti kérdésre (és megközelítésre): miért nem jutsz (olyan) táncokhoz? Ha az eddigi rettentő sok szövegelésből nem derült volna ki: mert egy olyan közösség, amely a technikai részleteket díjazza, ahol a hány darab és milyen nézettségű, mennyire ütős YouTube videó a mérce, ott azok a képességek fognak fejlődni amelyek ahhoz segítenek, hogy videóra kerülj, nem azok, amelyektől jobb lesz táncolni veled (vagy a másikkal). A kettő nem összeegyeztethetetlen, de jó előadóból mindig nagyságrendekkel kevesebb lesz, mint kellemes partnerből, így az értékrend csak akkor kerül a helyére, ha a többség számára – akik jól akarják érezni magukat – megváltozik a prioritás. Tehát a megoldás egyszerű: táncolj azokkal, akikkel jó táncolni és követeld meg, hogy jó legyen neked, viszont te is tegyél róla, hogy a másik jól érezze magát.

Ja igen: mindennek tetejében, ehhez nem kell sok, vagy drága tanár, igazából egy meghatározott idő után – szigorúan véve – egy se. Csak sokat kell táncolni… Azok akik a táncot formálták, közel egy évszázadig jól megvoltak így…

Reklámok
 
4 hozzászólás

Szerző: be 2011. április 26. kedd hüvelyk Érdekesség, Bestof, Közösség, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , ,

4 responses to “Tangó-darwinizmus #2: kutyából nem lesz asado

  1. gyb

    2011. április 26. kedd at 17:27

    Szerintem teljesen igazad van a fo mondanivaloban es nagyon jol fogalmazod meg, a tangoban igenis fontos az emberek kozotti kapcsolat es annak felvallalasa es megelese mindket fel reszerol. Ezek egy resze romantikus, egy masik resze barati, harmadik resze ilyen-olyan, de ha semleges, akkor semmilyen. Todo la carne en la Parrilla, ahogy Susana Miller mondana.

    Erdemes egyebkent megnezni, hogy az elso video keszitoje, Chan Park, hogyan is eli meg ezeket az erzeseket egy valson keresztul:
    http://www.youtube.com/user/tangofruhling#p/a/f/0/xsolE3A8OhY

     
  2. B2

    2011. május 15. vasárnap at 09:33

    lájk.

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s