RSS

Bensőséges Bandoneon

16 Júl
Bensőséges Bandoneon

A tangó karakterét adó harmonikafélét – a 19. század Fender Stratocasterét – ma már kevesen ismerik a világon és, aki tangót táncol vagy játszik sem tudja pontosan hogy miként is néz ki belülről, vagy hogyan működik. Na most jól elmondom… 😀

Kis történelem: a hangszert egy Heinrich Band nevű német illetőségű hangszerkereskedő kezdte el forgalmazni ‘Bandonion’ néven nagyjából a Lánchíd építésének idején. Eredetileg egyházi zenére (amolyan mini-orgonaként) és a kor popzenéjéhez szánták. A név egyszerű marketingfogás, alapvetően a hangszer egy német típusú konzertina, amely pár évtized alatt egy kicsit más belső szerkezetű és kevesebb gombos hangszerből alakítottak ki. Ez a típusú gombos harmonika az 1820-as évek előtt nem létezett, ennek ellenére népzenéhez a mai napig is használják Európában (kicsit más kiosztású mint amit tangóhoz használnak). Argentínába 1870 körül érkezhetett főleg olasz és német közvetítéssel.

Belül a hangszer főleg levegőből áll. Ahogyan a videón is látszik a két billentyűzet között (aminek a nagyrészét a fa alap és az ugyancsak fából készült, általában véve drótrugós rásegítésű mechanika teszi ki) csak a harmonikaredők vannak. A billentyűzet hátulján találhatók a sípok, ami gyakorlatilag fa légkamrákra illesztett fémsípokat jelent. Van még egy szelep is, amelyet egy fém kar működtet a hangszer jobb oldalán. Ennek csak annyi a szerepe, hogy alapértelmezésben csak akkor lehet kihúzni vagy összetolni a hangszert, ha egy gomb lenyomásával (és ezért hang megszólaltatásával) csináltunk utat a levegőnek, viszont ha csendben szeretnénk ‘levegőt venni’, akkor a szelep lenyomásával lehet kinyitni a hangszer ‘bendőjét’.

Bandoneonból rettentő sok variáns létezik: több, kevesebb gombbal, máshogy elhelyezett gombokkal, más sípokkal, más anyagból készült sípokkal, mitöbb egy időben a zenész teljesen testre szabhatta, hogy milyen hangok, milyen elhelyezésben szerepeljenek. A tangóhoz elterjedt azonban egy kiosztás és kialakítás, ami a 20. század első felében standardizálódott és minden kényelmetlensége ellenére ma is használatban maradt, az ún. ‘Rheinische Tonlage’ kiosztás. Unalmas részletek nélkül ez egy 142 hang megszólaltatására képes, általában 76 gombos változat, amelyen minden gomb összetolásra és széthúzásra más hangot szólaltat meg és a sípnyelvek cinkből készülnek (ez adja a rekedtes, jellegzetes hangzást). Egy gomb egy hangot (pontosabban két hangot egy oktáv különbséggel) szólaltat meg.

A kiosztás a legtöbb embernek, legyen az hivatásos zenész vagy kezdő, tökéletesen érthetetlen, mert a billentyűk alatti hangok látszólag teljesen összevissza helyezkednek el. A trükk az, ha valaki ilyen hangszerre írt zenét akar lejátszani, mert nem lineárisan vannak egymás mellé téve az egyre magasabb hangok (mint egy zongoránál), hanem inkább a dalokban jellemzően egymás után vagy mellett megszólaló hangok lesznek sokkal kényelmesebben elérhetők a kéznek. A bal oldala a hangszernek a mélyebb, a jobb oldala a magasabb regisztereket tartalmazza. A hangszeren egyszerre négy-négy ujjal lehet játszani, a hüvelykujj csak a szelepműködtetésnél kap szerepet.

Alapvetően a hangszert arra találták ki, hogy az átlagember is tudjon dalokat játszani (egy olyan időben, amikor nem volt rögzített zene és a hivatásos zenészeket megfizetni a legtöbb embernek drága volt). A concertinák olcsók voltak egy zongorához képest, a húros hangszereket nagyságrendekkel nehezebb volt megtanulni kezelni, ezért egy sor olyan híres korai bandoneonista volt, aki semmilyen akadémikus zenei képzettséggel nem rendelkezett (csak irtó sokat gyakorolt), mitöbb, sokszor még kottát olvasni sem tudott. Ennek maradványaként a legtöbb háború előtti bandoneonon van egy-egy szám vagy jel minden gomb mellett, ezek segítségével kottaolvasási készség nélkül is le lehetett írni a dalokat.

A bandoneon, technikailag inkább fúvós hangszer, amelyet azonban nem tüdőnk és szánk segítségével szólaltatunk meg, hanem egy hajlékony légkamra összenyomásával vagy széthúzásával, illetve egy szelep lenyomásával. Ez az összetétel elképesztő dinamikát ad, ami fúvós hangszereknél egyedülálló. Térdre fektetve játszanak rajta, így húzás közben a bandoneon mintegy 5-7 kilós tömegét képező két szélét a gravitációra rásegítve lefelé lehet rántani (amire sokszor még azzal is rásegítenek, hogy ülve, de lábujjhegyen tartják fent a hangszert és a sarok leejtésével a térdet és a hangszert is ejtik), ez adja a jellegzetes tangós staccato hangot, amelyet más harmonikával nem lehet előidézni, de lehet rajta dallamos szólókat is játszani, illetve akár bonyolult fúgákat is (elvégre is orgonát volt hivatott helyettesíteni).

Aki akkordeonon (amelyet magyarul a köznyelv félreérthetően ‘tangóharmonikának’ hív) próbál meg tangót játszani három jellegzetes dolgot fog elveszíteni: az alumínium sípok hangja ‘üres’ a bandoneon cink sípjaihoz képest (ráadásul a bandoneonokat jellemzően 442-445Hz köré hangolják 440Hz helyett, amitől még teltebb lesz a hangja), képtelenség akkordeonon normális staccatót játszani, az akkordeon zonogorabillentyűin öt egymáshoz közeli hangot lehet csak játszani, a bandoneonon 8db akár 4 oktávon szétterülő hangot is le lehet játszani, ami teljesen más drámai hatást nyújt (az akkordeon másik oldalának hármashangzatai pedig túl behatároltak egy tangóhoz).

A tangóban a ritmust és a dallamot is játssza, talán az egyetlen olyan hangszer, amellyel önállóan lehet úgy tangót játszani, hogy megmarad a tangó összes karakteres eleme. Én két évig játszottam az Orquesta Típica Budapestben, teljesen amatőr kezdőként, minden komolyabb zenei előzmény nélkül. A számokat lehallgattuk felvételekről és mivel kottát olvasni nem tudtam, így fül alapján játszottam – ebből is főleg a technikailag nem túl megterhelő részeket. Bár időhiány miatt nem tudtam eleget gyakorolni, ezért kiléptem (a hangszeremet Vörös Eszti kezdte el használni, majd vette meg és játszik vele most a zenekarban), azonban mint táncos rettentő sok dolgot értettem meg a zene szerkezetéről, ritmikájáról, amelyet más úton kétlem, hogy valaha megértettem volna.

Advertisements
 
1 hozzászólás

Szerző: be 2011. július 16. szombat hüvelyk Érdekesség, Bestof, Kezdőknek, Zene

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

One response to “Bensőséges Bandoneon

  1. gyb

    2011. július 16. szombat at 15:44

    🙂

    Ahogy írod is, a gombok véletlenszerűnek tűnő elosztásában jórészt az a logika, hogy a tangókban gyakrabban játszott hangsorokat és akkordokat könnyebb legyen játszani. A hangzat fizikája iránt jobban érdeklődőknek adalékként szerintem még az az érdekes, és ez is része annak, hogy miért gazdagabb a bandoneon hangzása egy tangóharmonikánál, hogy az acélrelék (/fémsípok) nagyjából úgy vannak elosztva, egy cink vagy alumínium relélapon (/sípnyelven) legyenek a felharmonikusaikat játszó más acélrelékkel. Így amikor megszólaltatsz egy hangot, a hangot kiadó relépár rezgése a két relélapon keresztül berezegteti az összes, a két relélap valamelyikére rögzített felharmonikus relét. Ezért is számít sokat, hogy cinkből vagy alumíniumból van a relélap, ti. hogy mennyire tud rajta keresztül a rezgés átterjedni, és mennyire lesz így felharmonikusokban gazdag akár az egyedien megszólaltatott hang is. Ilyen nincs a tangóharmonikánál. Persze ahhoz, hogy a reléket ilyen logika alapján el lehessen osztani a kamrájukhoz tartozó szelepeket nyitó gombok mechanikai okok miatt végül teljesen véletlenszerűnek tűnő módon lesznek elosztva a billentyűzeten..

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s