RSS

Pilates esete a sérült táncossal

20 nov
Pilates esete a sérült táncossal

A táncos lét megterhelő és (túl) rövid. Legalábbis az a fele biztosan, amit a táncosember színpadképesen tölt. 35-40 felé a legtöbben már ‘csak’ tanítanak, vagy ‘polgári’ foglalkozás után néznek. Ekkor pedig jön a meglepetés.

Nagyon keveseknek adatik meg, hogy csak táncból éljenek meg. Sokan próbálkoznak vele persze, de akinek ténylegesen az a karrierje, hogy nap, mint nap aktívan előad és csak ebből tartja fent magát, nos abból rettentő kevés van, főleg hivatásos (állami) társulatoknál. A legtöbb ‘profi’ táncos tanításból él (ami nem jelenti azt, hogy sokat mozog), esetleg közben hellyel közzel szerződéshez jut pár évre, mint előadóművész, de azért leginkább ‘a kutya vacsorája’ dominál.

Aztán eltelik az idő és a negyedik iksz felé sokan tanárként, kevesebben koreográfusként, esetleg iskola vagy társulat menedzseri pozíciójában folytatják. A legtöbben azonban váltanak. A napi több órányi mozgás helyett egyre többet állunk vagy ülünk. Ekkor pedig előjön a két-három évtizednyi önsanyargatás, a kopott izületek, a gerincproblémák, amelyet eddig az edzésben lévő izmok ellensúlyoztak.

Én először 35 környékén találkoztam vele. Amikor az időm nagyobb részét a Hölgyválasz Táncstúdió menedzselése vitte el és csak egy-egy magánórára, tanfolyamra pattantam fel az íróasztal mellől. Aztán egy tél végén amikor indultam volna megint Argentínába egy hónapra táncolni, kénytelen voltam előre dolgozni és 16 órákat töltöttem a számítógép előtt görnyedve. A fáradtság miatti rossz tartás és a 15 órányi repülés meghozta a gyümölcsét: megszereztem első gerincsérvem.

hernia

A táncos világban az egyik jellemző ‘menekülési út’ a wellness-fitness határterületei. Ezért meglepően sok barát és ismerős szakértelmét tudtam hasznosítani. Véletlenül két tangós (ex-)táncpartnerem is ekkoriban tanult pilates oktatónak, így a ‘karbantartás’ kéznél volt.

A pilatesről a legtöbben csak annyit tudnak, hogy valami ‘csajos torna’, ‘meg a Madonna is csinálja’. Nos nem. A pilates szinte az egész 20. században főleg táncosok által kedvelt erősítő és karbantartó edzés volt, bár eredetileg hadisérültek rehabilitációjára kezdték el kifejleszteni. Ami a lényeg: a mélyizmok, tartóizmok erősítésén keresztül javítja a tartást, segíti főleg az izületek és a gerinc stabilizációját. Bár első látásra kicsit szöszölősnek és cerebrálisnak tűnik egy aerobic edzéshez képest, de csúnyán le lehet rajta fáradni. Az eredmény pedig: tünetmentes gerincsérv (olyan esetben, amikor az ország vezető gerincsebésze úgy kommentálta az MRI-t, hogy ‘óóóó, én magát vágni akarom…’), jó közérzet és meglepő módon még kalóriákat is éget (bár azért nem építenék heti két órára tizenkilós fogyókúrákat). Mindenesetre ha valami fáj, arra a gyógytorna után a következő legjobb megoldás és ami ennél is fontosabb: ha folyamatosan csinálod nem is jön vissza a probléma.

lakos_aniko

Anikóval 2000 és 2007 között táncoltam és tanítottam tangót. Ő saját izületi gondjai miatt kezdett el pilatesszel foglalkozni, majd vizsgázott le oktatóként és ma már csak ebből él. Saját pilates stúdiójában főleg magánfoglalkozások során ‘kezeli’ a pácienseit. Vagy inkább szadiz halálra… Persze visszamész, mert utána jobban leszel. Anikó nem szereti a nagy csoportokat. Személyre és a személyes problémáidra szabja az óra tartalmát, leül melléd és odafigyel mit, hogyan csinálsz, kijavítja ha ‘csalsz’. Pilatesben rettentő fontos, hogy azt a picike kis mozgást hogyan csinálod. Jellemzően olyan konkrét izomkötegeket akar megmozgatni, amelyeket ritkán használsz tudatosan, általában túl gyengék és ezért más izomcsoportokkal kompenzálod. Nos, Anikó óráról órára meg tudja neked mutatni, hogy még mindig van olyan izom, amiről nem tudtál, hogy létezik és a két centis emelés egy 20 dekás labdával igazságtalan módon nem áll arányban a másnapi izomláz mértékével. Én a nyaki sérvem utókezeléseként és egy vállsérülés miatt is jártam hozzá, mindkettőt meglepően rövid idő alatt rendbe tudta rakni.

Marcsival első tangóóráján ismerkedtem meg, aztán később egy sor tangóelőadáson léptünk fel együtt. Azóta komoly tangós karriert futott be. Akik ismerik tudják, hogy a tangó mellett pilates oktató is és mostanában főleg az Antréban tart pilates csoportos órákat, hétfőn és szerdán délután, valamint szombat délelőtt. Maresz a táncos-pilates vonalon kezdett el foglalkozni a pilatesszel, ezért az órái sokkal inkább tánc-orientáltabbak és végig is csinálja őket a csoporttal. Ha vizuálisabb fajta vagy másolhatod mit hogyan csinál. Sok erősítés, kicsi nyújtás és úgy érzed aktívan végigmozogtad az órát. A vendégkörének közel fele táncos vagy gyógytornász.

maresz

A előadásra készülő társastáncosok kivétel nélkül foglalkoznak valamilyen egész testet nyújtó, erősítő, illetve mozgástartományt és koordinációt fejlesztő, kiegészítő műfajjal. A versenytáncosoknál ez főleg jazzbalett, más műfajokban a klasszikus balett vagy valamely kortárs technika. A pilates tökéletes kiegészítő tréning akkor is ha (még) nem érzed magad sem túl öregnek, sem túl táncosnak. Ha sokat táncolsz, előbb-utóbb le fogsz sérülni, az átlagember is küzd az egészségével egy idő után, aki viszont leharcolta magát út közben az sokkal többet – pont azért, mert ‘sportember’.

Mindenképpen ajánlom figyelmetekbe a ‘lányokat’.

Marcsi (csoportos órák hé, sze, szo): www.glotzmaria.hu
Anikó (magánóra és duó, csoportos hé, ke, csü): www.animuspilates.hu

Reklámok
 
2 hozzászólás

Szerző: be 2013. november 20. szerda hüvelyk Érdekesség, Kezdőknek

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

2 responses to “Pilates esete a sérült táncossal

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s